6 tipp, hogyan dicsérd jól a gyermeked

Mindannyian önbizalommal teli gyermekeket szeretnénk nevelni, aki kiáll magáért, jó döntéseket hoz, nem megy ész nélkül a többiek után, ugyanakkor szenzitív mások irányában. Ennek fontos eleme a dicséret, azonban nem mindegy, hogyan dicsérjük a gyermeket. Íme 6 tipp, hogyan ne ess a rossz dicséret hibájába.

      1. Se túl sok, se túl kevés

Az önbizalom kialakulásának fontos eleme a dicséret, de nem mindegy hogy hogyan dicsérünk. Ha túl kevés a dicséret, akkor a gyermek bizonytalan lesz önmagában, nem kap megfelelő visszaigazolást. Ha azonban túl sokat dicséred minden semmiségért, azzal megakadályozod, hogy tovább akarjon fejlődni és a kudarctól való félelmet is könnyen kialakíthatod benne. Ráadásul ha túl sokat dicsérsz, a dicséret hamar elértéktelenik és már nem is lesz igazi jelentősége gyermeked számára.

      2. Az általános dicséret nem hat igazán

Az “Okos vagy” típusú általános dicséret könnyen a visszájára fordulhat. Amint a gyermek valami nehézséggel szembesül azt gondolhatja magában, talán ő mégsem olyan okos és félni kezd, hogy kudarcot vall, vagy hogy ezt a szülei is bizonyára észreveszik.

      3. Teljesítményhez kötődő dicséret

Ha pontosan megmondod neki, melyik elvégzett feladathoz kötődik a dicséret, azzal további próbálkozásra és fejlődésre ösztönzöd pl. “De szépen kiszínezted ezt a rajzot! Gyönyörűek a színek!”

      4. Az erőfeszítést is díjazd, ne csak a végeredményt

Ha esetleg a végeredmény maga nem is sikerül olyan jól, a belefektetett munka mindenképpen értékelendő. Magyarázd el neki, hogy szuper, hogy ennyi energiát fektetett bele és ha újra próbálkozik, legközelebb biztosan sikerülni fog.

      5. Ne máshoz hasonlítsd

Máshoz hasonlítgatni a gyermeked meglehetősen káros, akár jobban, akár rosszabbul teljesít az adott feladatban. Az állandó versenyhelyzet feszültséget kelt benne és könnyen teljesítménykényszerré válhat bármilyen tevékenység. Ehelyett saját korábbi teljesítményéhez mérd az eredményt. “Látod, megérte gyakorolni, ma hiba nélkül olvastad el az egész oldalt!”

      6. Ne kapcsolódjon hozzá egyben bírálat is

A “Látod, most milyen szépen megcsináltad, máskor miért nem?” típusú dicséretek soha nem érik el a kívánt hatást. A dicséret legyen dicséret, melyben elismered a teljesítményt vagy az erőfeszítést.

A szülők lelkesedése és jóakarata tehát könnyen a visszájára fordulhat és a túl sok általános dicsérettel a gyermek önértékelése önbizalom helyett inkább bizonytalanságba fordulhat át. Ha azonban picit több figyelmet fordítunk a fenti elvek betartására a dicséret csodákra lehet képes.

Az anyai és apai aggodalmakról pedig itt olvashatsz bővebben:

https://edeskisbabam.hu/anyava-apava-valni/

Szerző: Teszkó Szilvia

(Visited 127 times, 1 visits today)
Kapcsolódó cikkeink
WordPress Cookie Notice by Real Cookie Banner