A jóga nemcsak a testet, de a lelket is felkészíti az anyaságra. A kismama jóga rendkívül kifinomult felkészülést nyújt a szülésre, mivel nemcsak fizikailag, de mentálisan is felkészíti a nőt a gyermek érkezésére. A jógagyakorlatok statikus elemei a kismama jógában átformálva, lágyítva jelennek meg. A felkészülés így teljes és harmonikus.
A kismamaság egy olyan, szinte szent állapot, amire többnyire készülünk, néha éveken keresztül tervezgetjük a helyes időpontot és várjuk a megfelelő körülményeket. A jóga segít abban, hogy ne csak a külső világ, de a benső, a test és a lélek is teljesen kész legyen a fogantatásra, az ezt követő kilenc hónapos időszakra, és az ezt megkoronázó szülésre. A gyermekek kihordása és világra hozatala a nők természet adta feladata. Egyre több szülő szeretné a gyermeke világra érkezését teljesen tudatosan, a természettel harmóniában átélni.
A foglalkozásokon lágy, folyamatos mozgásban végzett gyakorlatok segítik a szükséges izmok megerősítését és megnyújtását. Légzőgyakorlatok és relaxációs technikák segítségével oldódik fel a félelem, a feszültség és edződik meg a koncentrációs készség. Nagy hangsúlyt fektetnek a gátvédelemre, amelyet nemcsak a gátizmok tréningje, de egy speciális gátmasszázstechnika is segít.
Kinek ajánljuk?
A kismama jógát bárki elkezdheti, akit nem tiltottak el valamilyen okból a mozgástól. A 12. héttől elkezdhető a kismama jóga és egészen a szülésig szabadon gyakorolható. A kismama jógát azoknak is javasoljuk, akik nem jógáztak korábban. A korábban jógázók is egészen új mozdulatokat fognak tanulni ebben a módszerben. A 34-36. hét környékén érdemes bekapcsolni az apukákat is a felkészülésbe. A felkészülésnek ebben a célegyenesében olyan vajúdó technikákat, hangokat stb. gyakorolnak, amelyek kifejezetten a szülés közben végezhetőek majd. Az utolsó szakaszban már kevesebb az erősítő gyakorlat. Itt főleg magára a vajúdásra és a szülés közben alkalmazandó dolgokra helyezik a hangsúlyt. A kismama jóga a természetes szülés híve. Ennek érdekében túlnyomó részt függőleges testhelyzetben végzett szülőpozíciókat tanulnak a párok, valamint ez a gátvédelem kiemelt helye is a módszerben. A gát védelmét egyrészt maguk a vajúdó gyakorlatok, másrészt a medencealapi izmok tréningje, harmadrészt a gátmasszázstechnika alkalmazása adja. Ezek a gyakorlatok a szülés utáni regenerációban is fontos szerepet kapnak. A kismama jóga nemcsak fizikai és szellemi felkészülést nyújt a szülésre, hanem a regenerációs gyakorlatok révén az egészség, a fittség és a terhesség előtti kondíció visszaszerzésében is sok eszközt nyújt gyakorlóinak.
A foglalkozásokról
Egy foglalkozás általában 90 perces. Minden jógafoglalkozás egy elcsendesedéssel kezdődik, amelynek során a kismama lélekben is megérkezik a foglalkozásra és felkészül arra, hogy egy kicsit befelé fordulva önmagával és születendő gyermekével foglalkozzon. Ez az ideje a gyermekkel való mentális kapcsolat felvételének is. Ezután egy bemelegítés következik, amelynek során tetőtől talpig finoman átmozgatják a testet. Néhány légzőgyakorlat már előfordulhat a bemelegítés után is, de gyakoribb, hogy ezek később kerülnek sorra a foglalkozásokon. A bemelegítést nyújtó lazító gyakorlatokat folyamatosan végzett testhelyzetek követik. A lágy, folyamatos mozgás sokat segít a kismama mozgáskoordinációjának a megőrzésében, ami a növekvő pocak mellett nem is olyan egyszerű. A jógagyakorlatok végén vannak a gátizomerősítő gyakorlatok, majd a jóga nidrá, ami egy eredetileg 45 perces relaxációs gyakorlat, de az órákon általában kb. 20 perces verzióját szokták gyakorolni. A jóga nidrá része az úgynevezett szankalpa, ami tulajdonképpen egy rövid, jelen idejű pozitív kijelentés, amelynek segítségével a kismama saját magának ad pozitív programot, hogy a félelmeit és a tudatalattijában megbúvó gátló tényezőket pozitívan befolyásolja. Az óra legvégén ismét légzőgyakorlatok lehetnek. Ezek egy része a stressztünetek csökkentésében, másik része a koncentráció fejlesztésében és az idegrendszer hangolásában játszik szerepet. A légzőgyakorlatok rendkívül fontos részét képezik a kismama jógának.
A tendencia azt mutatja, hogy a kismama jógát gyakorló nőknél a szülés könnyebb, a fájdalom mértéke pedig alacsonyabb. Minden kismamának segített valamelyik technika a szülés, vajúdás alatt. A különbséget azok látják igazán, akik nem az első babájukat hozták a világra. A készségszintűvé tett technikákkal felvértezve a várandós nőnek elmúlnak a félelmei. Már minden ismerős, sokszor átgondolt, tudatos. Lelkileg és fizikailag tökéletesen kész a szülésre. Az apa mellette: támasz, fogódzó, segítő. Nagy pillanatok következnek!
…és akkor világra jön egy új élet…