Biztos jövő a család igényeire szabva

A felnőtté válás legnagyobb és legszebb kalandja a családalapítás. Míg ennek ideje eljön, leginkább saját boldogulásunk, ambícióink és álmaink a fontosak, amelyek között szerepel az idilli kép, hogy megtaláljuk az igazit, gyermekünk születik, és boldogan élünk – de persze rossz dolgok, csak másokkal történhetnek….

Az első gyermek megszületése mindig új fejezetet nyit a család életében. A kezdeti felhőtlen boldogság persze később sem múlik el, de a szülőkben, már az első közösen otthon töltött napon, addig sosem tapasztalt felelősségérzet támad, hiszen ezt a csöppnyi életet mindentől óvniuk kell.  Tele vannak kérdésekkel és kétségekkel, mert ettől kezdve a gyermek egészsége, boldogsága és jövője az ő kezükben van.

Ahhoz pedig, hogy mindezt biztosítsák, saját lelki, fizikai egészségükre is figyelniük kell. Jól jön ilyenkor a szélesebb család, az egészségügyi szakemberek támogatása, a sok-sok szeretet és egymásra figyelés, de lássuk be, hogy prózai módon a stabil anyagi háttérre is szükség van. Ennek hosszú távú megteremtéséhez tudatos tervezésre és hiteles információkra van szükség. Márpedig a mindennapokban, ha épp rendben mennek a dolgok, ritkán gondolunk arra, hogy mi lesz a családdal, ha egészségünk megrendül, ha vagyontárgyainkat, például ingatlanunkat komolyabb kár éri, vagy a gyermek jövőjébe kell majd jelentős összeget befektetni. Ha pedig mégis eljutunk odáig, hogy lépnünk kell, nem igazán vagyunk tisztában a lehetőségeinkkel.

Érdemes ilyenkor biztosítási szakemberhez fordulni, hiszen már vannak kifejezetten a családok egyedi igényeire kialakítható biztosítási csomagok. Ebben helyet kaphat többek között az egész családra kiterjedő kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítás, a megtakarítási célú unit-linked életbiztosítás, amely a jövő terveit alapozza meg és lakásunk biztosítása egyaránt.

Bizonyára most sokan bólintanak, és elhatározzák, hogy utánajárnak ennek a témának is, de közben felsír a baba, és jó lenne tudni, mi bántja, jól tartom-e, nincs-e melege? Hogy lehet mindennek utánajárni? Erre nincs idő!

A PromoBox által életre hívott évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés olyan hiánypótló szolgáltatás, amihez örömmel csatlakozott a CIG Pannónia Biztosító és biztosítási programjaik révén a legnagyobb gondossággal támogatják a magyar családokat a családtervezés első pillanatától kezdve, egészen a gyermek önálló életkezdéséig.  Az együttműködés célja, hogy az általánosan elérhető biztosításokon túl olyan közös, magas színvonalú biztosítási termékcsaládot alakítsanak ki, amelynek megoldásai kifejezetten a várandós kismamákra, édesanyákra és a gyermekekre szabhatók, és fedezetük a család minden tagjára kiterjed, így az édesapákra is.

A döntéseket pénzügyi tanácsadók is segítik, és a szerződés egyszerűen, a PromoBox online oldalán az edeskisbabam.hu weboldalon lesz elérhető. A biztosítások 2024-ben folyamatosan kerülnek majd bevezetésre.

Így közösen teljes védőburkot alkotnak, támogatást nyújthatnak és hiteles válaszokat adhatnak a családoknak – mindezt egy helyen!

(Visited 107 times, 1 visits today)
Kapcsolódó cikkeink
WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől