Baba-mama jóga – szülés után a testi és lelki egészségért

A szülés sok változást hoz az anyák életében. Azon túl, hogy egy új jövevénnyel gazdagodik a család, a szülést megelőző időszak aktív, közösségi életét felváltja az otthoni környezet viszonylagos állandósága. Jó, ha a mama megőrzi korábbi aktivitását ebben az új életritmusban is, és közösségben − megosztva tapasztalatait a többiekkel −, gyakorolja az anyaságot.

A szülés után elkezdett babás jóga egyrészt tovább növeli a kismamajóga alatt megszerzett bensőséges kapcsolatot anya és gyermeke között, másrészt mindkettejüknek fizikai és mentális tréninget is jelent. Természetesen a babás jógát az is elkezdheti, aki nem vett részt a szülés előtti felkészülés során kismamajóga-foglalkozásokon.

Mi történik az órákon?

Az első időben a baba passzív mozgatásával, masszírozásával „jógáztatjuk” a gyermeket, de a későbbiekben már önállóan is elkezdik utánozni édesanyjukat és maguk is jógagyakorlatokat kezdenek végezni. A babás jóga tehát részben a baba passzív, majd aktív gyakorlatozásából, részben a mama testgyakorlataiból, légzőgyakorlataiból és relaxációs gyakorlataiból áll.

Itt − a kismama jógával ellentétben −, nincsenek átdolgozva a gyakorlatok a mamák számára, hiszen már végezhetik a klasszikus jóga elemeit. Ezáltal hamar erősekké, hajlékonyakká, vidámmá válnak. Természetes, hogy ha a babás jóga a mama számára egyfajta hatékony regeneráció, akkor itt sem maradhat el a medencealapi izmok tornája, amivel visszaszerezhető a gáti rész vitalitása és megelőzhetők a különféle kismedencei betegségek.

Mikortól javasoljuk?

A babás jógában kétféle időszakot különböztetünk meg. Az első korosztály a 6 hetestől 8 hónapos korig terjed. Ilyenkor még 90 percesek a foglalkozások. Sokat fogjuk a babát és vele − őt mintegy passzívan jógáztatva − végezzük a gyakorlatokat. A második korosztály a 8 hónapostól 24 hónapos korig terjed. Nekik már csak 60 percesek a foglalkozások, mivel lényegesen nagyobb a mozgásigényük, és nehéz őket hosszabb ideig lekötni. 24 hónapos kor után pedig már a gyermekjógát javasoljuk.

A szülés után a 6. héttől lehet látogatni a Babás jógaórákat, ilyenkor a babák általában végigalusszák a foglalkozást. Császármetszésnél vagy koraszülésnél csak a 12. hét után javasolt, és mindenképpen ki kell kérni az orvos engedélyét! Minél hamarabb kezdi el valaki a gyakorlást, annál hamarabb nyeri vissza az erejét. Fontos kiemelnünk azt is, hogy a mamának mentális szempontból is előnyös, ha minél hamarabb társaságba kerül. A szülés utáni depresszió esélye nagymértékben csökken, ha a nő a közösségben, fizikai és mentális gyakorlatokat végezve „edzi” magát. A baba napról napra nehezedő súlyzóvá válik a babás jógagyakorlatok közben. Ezek a gyakorlatok olyan fizikai kondíciót adnak, amelyek a mindennapi terhelések elviselésére teszik képessé a testet.

A második korosztálynál − amikor a baba már nehéz, ezért az anyukák kevesebbet emelgetik, hozzák-viszik őket − inkább önálló gyakorlatokat végeznek. A szülő és gyermek közötti mozgás adta harmóniában a baba korán hozzászokik a mozgásgazdag életmódhoz. A hatha jógapozíciók háromdimenziós mozgásérzést adnak a babának a világról, és sokban segítik a test fejlődését is. A világ természetes megtapasztalása és érzése − az, hogy baba és mama teljesen szinkronban mozog − a legfontosabb a babának. A mama a gyakorlatok közben mindig a baba igényeit követi, és megtalálja a gyermekkel a legbensőbb emberi kapcsolatot a nevetésben, a szemkontaktusban és a mozgásban.

Mit vigyek magammal?

A foglalkozásra semmilyen különösebb eszköz nem szükséges, csak amit egyébként is magával visz az ember, amikor elindul valahová a gyermekével. A leglényegesebb dolog viszont az, hogy mindketten könnyű, laza öltözékben legyenek a gyakorlás alatt, amiben jól lehet mozogni, lélegezni. Ha van egy saját pléd, amit a baba alá lehet teríteni a gyakorlás és a babamasszázsrész közben, az külön jó, de ezek az eszközök − plédek, párnák, jógaszőnyeg stb. − a Padma Jógastúdióban minden foglalkozáson rendelkezésre állnak.

Mindig a babákhoz igazítjuk a gyakorlást! A gyermek és a mama érintkezésének, közös tevékenységének és kikapcsolódásának, a játék kezdetének az egyik legjobb formája a Babás jóga, hiszen a jóga kedvezően befolyásolja a test, a lélek és a szellem harmóniáját.

Szerző: Kovács Gyöngyi Naliní
Padma Jógastúdió

(Visited 166 times, 1 visits today)
Kapcsolódó cikkeink
WordPress Cookie Értesítés Real Cookie Banner által