Pöttyöslabda.hu
A szülői lét egy sor csodálatosan elképzelt – nem pont úgy megvalósuló helyzetet eredményez, amiken néha bosszankodunk, jobb napokon inkább nevetünk, de ezektől lesz igazi, életszerű az életünk.
Karácsony előtt pár héttel már igazán hangulatos betérni a szupermarketbe, ugye? Mindenhol ünnepi fények, műfenyő és csillogó díszek, a szívünk megtelik szeretettel, ahogy a hangszórókból árad az “All I want for Christmas”…
Aztán arcon csap a valóság: az egyetlen vágyunk agyvérzés nélkül, 4 számjegyű összegből kihozni egy napi(!) bevásárlást. Ami pedig a gyerekekkel shoppingolást illeti: dicséret a nagyoknak, akik már nem akarják az édesség polc teljes tartalmát megvetetni velem, és nem hisztiznek, ha csak 1 dolgot választhatnak.
A kicsi viszont már nem élvezi annyira a bevásárló kocsiban ücsörgést, ezért folyamatosan résen kell lennem, hogy ne akarjon katapultálni. Az árufeltöltés nagyon vonzza, de a sorok között rohangáláshoz és random termékek ki-bepakolásához nekem már nincs elég idegszálam. Így is előfordult, hogy unalmában kidobált ezt-azt a kosárból, egy doboz vajkrém bánta, és a szétgurult száraztészta, de legalább üveg nem tört.
Igen, naivan elképzeltem, hogy a 21 hónapos gyerekem majd szépen adogatja a ruhadarabokat a teregetéshez, segít ki-bepakolni a mosó- és a szárítógépet…
Ehelyett volt már: vizes ruhákkal konyhakövön felmosás. Matchbox autó elhelyezése a szárítógépben. Bemászás a szárítógépbe. A kiteregetett, száraz, tiszta ruhák leszedése és szétterítése a padlón. Újfajta mosóprogram beállítása megfejthetetlen billentyűkombinációval, gyerekzár ellenére.
Segítségnek nem nevezhető, de a közös móka garantált.
A két nagyobb fiammal óvodás koruk óta sütünk együtt, így azt már kitapasztaltam, melyik sütemény elkészítése mennyivel több időt vesz igénybe, mintha nélkülük csinálnám. Van, hogy eleve dupla adagot készítünk, vagy elfelezem a hozzávalókat, és két külön tálban keverik össze. Ha nem akarok emiatt dupla annyit mosogatni, akkor viszont a segítségnyújtást is patikamérlegen kell kimérni. Különben oda az idilli hangulat, ha valaki többet méricskélhet, szórhat, önthet, vagy keverhet a másiknál.
Új kihívás a kistesójuk bevonása a folyamatba, hogy úgy érezze, ő is besegít, a készülő termék minőségromlását nem veszélyeztetve, a forró sütőtől távoltartva.
A gyerekek lelkesedése általában megvan, az első percekben, de a kivitelezés során rohamosan csökken, míg végül ketten maradunk: a ragasztópisztoly és én. Meg a mindent behálózó, pókhálószerű ragasztószálak, a kihulló hajszálaimmal elegyedve…
Ezúton is dicséret nagyfiaimnak (8 és 10 évesek), akik néha gyönyörű rendet raknak, a játékautókat szép sorba rendezve szín, méret és típus szerint… ami egészen addig a 0,5 másodpercig tart, amíg kistestvérük be nem szabadul a szobába. Úgyhogy a rendrakást pár évre elengedjük. A takarítás terén nincs sok segítségem, bár a fiúk (kérésre, vagyis inkább unszolásra) rekord sebességgel felporszívóznak, de jól sejtitek: a gyorsaság a minőség rovására megy. Az étkezőasztalra valami mindig kiömlik, a morzsák önálló életet élve vándorolnak szőnyegre, kanapéra, a por folyton újratermeli önmagát, az ablakpucolás helyén azonnal apró zsíros kéznyomok jelennek meg… Á, a takarítást is elengedem pár évre.
Jöjjön inkább egy kis énidő!
A férjem új munkája miatt többet van távol, így én többet vagyok négyesben a három fiunkkal. Míg az itthoni edzés eddig a külön időm volt, most sokszor csak úgy tudom megoldani, hogy ledobom a nappali közepén a tornaszőnyegem, lesz, ami lesz… Gondoltam itt arra, hogy a gyerekek majd lelkesen tornáznak velem, esetleg csendben ülve figyelnek, néhány elismerő pillantás kíséretében.
A valóság pedig: ők is akkorra időzítik az edzést, és a kanapén ugrálnak. Hangosan. A torna instrukcióit alig hallom. Amint lefekszem (na nem pihenni, hanem, hogy hasizom gyakorlatokat végezzek), a kicsi rám ül (hajrá, 11 kilós súlyzóval!). A nagyok figyelnek, de elismerés helyett azt pontozzák, mennyire csinálom jól a gyakorlatokat az edzőhöz képest…
A végére leizzadok, végül is az a cél, nem?
Gyerekekkel az élet állandó tervezés és újratervezés, az elképzeléseinkhez jobb, ha nem ragaszkodunk görcsösen, helyette felvértezzük magunkat türelemmel, rugalmassággal és humorérzékkel.
Főleg így az ünnepek előtti felfokozott időszakban.
A legemlékezetesebb pillanatok sokszor amúgy sem az előre eltervezett közös programok, beállított családi fotózások közben születnek, hanem a váratlan helyzetekben, amikor felszabadultan röhögünk valamin, a gyerekünk spontán átölel, vagy mond valami kedveset.
És olyankor a valóság még felül is múlja az elképzelt idillt.
https://pottyoslabda.hu/elkepzeles-vs-valosag/
