A nagyobbik gyermeked, Mici hamarosan 10 éves lesz. A kerek évfordulóknál mindig kicsit megállunk, számot vetünk. 10 év távlatából már egészen máshogy látja az ember a babavárás időszakát, a szülést és a kisgyermekes éveket.
Neked mik voltak a legmeghatározóbb pillanatok, érzések ezekben az időszakokban?
Így visszatekintve már egészen más optikán keresztül látja az ember a gyerekvállalást és a kisgyermekes éveket. Kellemes nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, amikor még sokkal kisebbek voltak a gyerekek, pedig akkor minden nagyon nehéznek tűnt. Főleg az elsőnél nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, pedig elolvastam az összes könyvet és nagyon szerettem volna tökéletes édesanyává válni. Aztán amikor az ember ott tartja a kezében a kisbabáját, rájön, hogy nem feltétlenül működnek tankönyv szerint.
Nekem Micivel egyébként sem volt könnyű dolgom. Vele mindent nagyon jól akartam csinálni, aztán persze rá kellett jönnöm, hogy minden gyerek más és más, nem nagyon lehet ráhúzni a skatulyát egyikre sem. Micinél semmi nem úgy működött, ahogy igazából kellett volna, Vencinél meg már egyáltalán nem is volt időm ezzel foglalkozni.
A két gyermeked között csak kicsit több, mint egy év a korkülönbség. Hogyan boldogultál két ennyire pici gyerekkel?
Mici 15 hónapos volt, amikor Venci megszületett, úgyhogy nem volt megállás. Csinálni kellett a mindennapi dolgokat, így Venci általában rám volt kötözve egy kenguruban és igény szerint csinált mindent. Nézelődött, szunyókált, én meg folyamatosan rohangáltam a szélvész kislányom után. De azért ez egy nagyon szép időszak volt, gondtalanabb, mint a mostani az iskolai kötelezettségekkel és az állandó aggódással azon, hogy elég következetesek vagyunk-e, hogy nem kellene-e bizonyos dolgokban szigorúbbnak lenni stb.
Gyakran mondják, hogy “Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek nagy gond”. Szerinted melyik időszak a nehezebb és miért?
Óriási közhely, de mégis annyira igaz, hogy minden kornak megvan a maga nehézsége. Viszont most, hogy már viszonylag nagyok, nagyobb felelősségnek élem meg azt, hogy pl. az iskolai dolgokkal kapcsolatosan mennyire vagyunk következetesek, mint azt, hogy eleget aludt-e délután 2-3 évesen. Sokkal többet aggódom, hogy ha ezt most rosszul csinálom, akkor lehet, hogy teljesen elrontom a jövőjüket.
Kisgyermek mellett a munkába való visszatérés nem egyszerű kérdés. Te mikor tértél vissza a munkába? Nehéz döntés volt?
A visszatérésem szerencsére nem volt annyira bonyolult, mert az első műsor, amit elvállaltam már Venci születése után volt és hetente kb. egy fél napos elfoglaltságot kívánt tőlem. Az öltözőben berendeztek nekünk egy babaszobát, az anyukám idejött és délután, amikor próbálnom kellett, akkor ő vigyázott Vencusra. Tudtam őt szoptatni és este, amikor már alvásidő lett, a férjem hazavitte őket. Annyira azért sem éltem meg nehezen, mert ez már a második gyereknél történt. Nyilván mikor az első gyerek után térsz vissza, az egy más lélektani állapot.
Hogyan tudtál bűvészkedni az idővel? Milyen segítséget kaptál?
Hálás vagyok, hogy a férjemre nagyon számíthatok, abszolút kiveszi a részét a gyerekekkel kapcsolatos teendőkből. Többször előfordult olyan helyzet is, amikor egy rövid időre fel kellett adnia a saját munkáját, hogy tudjon engem támogatni. Ilyen volt pl. az Ázsia expressz forgatása, ami 5-6 hét forgatási időt jelentett. Az nem volt opció, hogy mi ennyi időt egymástól külön töltsünk, így ők is jöttek velem.
Szerencsére van nagyszülői segítség is, illetve a Nánási Fotóstúdióban is van egy kisebb csapat, akik a munkájuk mellett rengeteget segítenek. Nem vitatom, hogy nekünk ilyen szempontból szerencsés a helyzetünk és nyilván az ember így tudja belőni a saját határait. Ha tud kire támaszkodni és van elég segítsége, akkor akár többet is mer vállalni, de azért ettől még a lelkiismeretfurdalás nem lesz kevesebb. A szabadnapjaimon amennyit csak tudok én vagyok a gyerekekkel, próbálom tartani az egyensúlyt, de nem könnyű, mindig egy örök balanszírozás az egész.
Volt/van olyan tevékenység a gyerekekkel kapcsolatban, ami csak a tiéd és amihez mindenáron ragaszkodtál (fürdetés, meseolvasás stb.)?
A mai napig az altatás az, amihez nagyon ragaszkodnak a gyerekek, pedig már 8,5 és 10 évesek. Ha otthon vagyok, akkor az esti összebújás elmaradhatatlan. Aztán persze rendszeresen én is belealszom, utána meg bosszankodom, hogy olyan sok dolgot akartam még csinálni. Ennek ellenére úgy vagyok vele, hogy amíg nekik erre igényük van, addig ezt ki kell élvezni, mert el fog jönni az idő, amikor már nem lesznek rám kíváncsiak és egyáltalán nem akarnak majd összebújni.
Volt-e olyan mintád, akiről azt gondoltad, én is éppen így akarom csinálni?
A közösségi média világában elég sok anyuka példát lát maga körül az ember. Sok jótanács, de sok idealizált jelenet is szembejön, ami frusztráló lehet. Azt hiszem, én ezt elég jól kezelem, és inkább inspirálódom, de azért sokszor van hiányérzetem is. Tudom, hogy sokkal több időt is tölthetnék velük, és nagyon bánt, ha elveszítem a türelmemet. De aztán megvizsgálom a másik oldalt is, és tudom, hogy a mi családi életünk is elérhetetlen “bezzeg”-állapotnak tűnhet sokak szemében. Nincs olyan anyuka, aki ne lenne tele kérdőjelekkel, én sem különbözöm. És azt is tudom, hogy sokkal jobban is lehetne csinálni. De aztán a másik oldalon igyekszem megnyugtatni magam, hogy a legfontosabb mégis, hogy ezek a gyerekek érezzék, mennyire szeretjük őket, és mennyire a legjobbat akarjuk nekik. Még akkor is, ha ez nem mindig sikerül.
Nálatok ki a szigorúbb a családban?
Egyértelműen én vagyok a szigorúbb, a férjemet kenyérre lehet kenni. Ő egy nagyon szabadelvű apuka és valószínűleg a kettőnk elegyéből születik egy egészséges egyensúly a gyerekeink számára.
A nap neked is csak 24 órából áll. Van olyan szépségápolási praktikád, amit rohanó anyukáknak tudnál ajánlani?
Ha látványos eredményt akarnak elérni villámgyorsan, akkor egy kis pirosító mindig segít. Attól boldogság költözik az ember tekintetébe.
Szerző: Teszkó Szilvia
-femivity-opt.jpg)
