Ha éppen most jött el az idő, hogy megkezdjétek a hozzátáplálást, ne keseredj el. Még számtalan vitamindús és tápláló zöldség- és gyümölcs közül választhatsz, amelyek babád első ételei lesznek. Nem minden baba egyformán jó evő, a hozzátáplálás néha nagy türelmet igényel, viszont a szilárd ételek bevezetésével egy teljesen új és izgalmas időszak veszi kezdetét.
Az Európai Gyermekgasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozási Társaság (ESPGHAN) ajánlása alapján a 4. hónap előtt semmiképpen nem javasolt elkezdeni a hozzátáplálást, viszont nem érdemes túl későre sem tolni az időpontját (a 26. hét után).
Az alábbi jelekből láthatod, hogy babád már készen áll az ízek megismerésére:
Sok családban 4 hónapos korban már alig bírják visszatartani a babát, egyfolytában a többiek étele után kapaszkodik, míg másoknál még 6 hónaposan is az anyatej, vagy a tápszer érdekli kizárólag a picit.
Ha úgy érzed, eljött az idő, érdemes akkor elkezdenetek a kóstolgatást, mikor a babád nem annyira éhes és nem nyűgös, nem fáradt. Éppen ezért talán a délelőtti időpont a legmegfelelőbb az első falatokra, annál is inkább, mert ha bármi allergiás, vagy túlérzékenységi reakció lép fel, jobb, ha nem este jelentkeznek az első tünetek.
Nem csak a napszakot érdemes előre kiválasztani, azt is el kell döntened, hol fogod etetni a picit. Ebben a korban a gyermekek nagy része még nem tud stabilan ülni, ezért választhatsz dönthető etetőszéket, próbálkozhattok az autós üléssel, vagy akár az öledben is foghatod. Azt azonban tudnod kell, hogy a hozzátáplálás meglehetősen koszos tevékenység, így a legjobb, ha egy könnyen lemosható etetőszéket választasz.
Hogy magabiztosan kezdhessétek el a hozzátáplálást, olvass el róla mindent itt:
https://edeskisbabam.hu/a-hozzataplalas-megkezdese/
Elsőre a nem túl karakteres, inkább édeskés ízű zöldségeket/gyümölcsöket szokták javasolni, úgy mint az alma, a sárgarépa és a sütőtök. Az alma és a sárgarépa esetében az első lépés lehet egy kiskanálnyi frissen facsart lé belőle. Sok anyuka az első ételt anyatejjel, vagy tápszerrel keveri, ezzel némi ismerős ízt csempészve az új mellé.
Először pici vízben megfőzve, pürésítve kínáljuk az ételeket, később azonban egyre darabosabbra lehet hagyni, ahogy gyermeked ügyesedik a rágásban. A babák ízérzékelése sokkal intenzívebb, mint a felnőtteké, így az ételéhez nem kell sót, vagy cukrot keverned. Akár már az elejétől kezdve hagyhatod, hogy babád próbálkozzon a kanállal. Persze ilyenkor még több megy mellé és nyilván a takarítanivalód is több lesz, de nagyon hamar megügyesedik és nemsokára egyedül kanalazhat majd.
Ősszel is remek idényzöldségeket/gyümölcsöket találsz, ami babád kedvence lehet. A sárgarépa, sütőtök, burgonya, édesburgonya és alma kiváló kezdésnek, kicsit nagyobbaknak pedig kínálhatsz körtét, szilvát, vagy akár szőlő levét is, amely mind friss ebben az időszakban és tele van vitaminnal.
A burgonya megfőzve és pépesítve önállóan is kedvelt étel a babák körében, de bármilyen másik zöldséggel is párosíthatod, így változatosabbá teheted az étrendet. Turmixolhatod a főzőlével, vagy egy kis anyatejjel/tápszerrel. Arra azonban vigyázz, hogy a főtt burgonyának hasfogó hatása van.
Készítsd ugyanúgy, mint a burgonyát, vagy nyugodtan párosíthatod is őket. Frissen facsart répalével is kínálhatod a babádat, tele van vitaminnal, nagyon egészséges.
A sütőtököt főzheted vízben az előzőekhez hasonlóan, vagy sütőben is sütheted. A legtöbb gyerek imádja édes íze miatt!
Reszelheted, turmixolhatod, főzheted, vagy facsarhatod, szinte biztos, hogy gyermeked imádni fogja. Igazi jolly joker!
A szőlő csak 10-11 hónapos kortól adható, héj és mag nélkül. Mivel a félrenyelés kockázata elég nagy, így később is negyedelve adjuk a babának, viszont mindenképpen érdemes kipróbálni, mert kiváló káliumforrás, vasat, magnéziumot, szelént, cinket, rezet és C vitamint is tartalmaz.
A céklának magas a vas-, vitamin- és ásványi anyag tartalma, így érdemes a baba étrendjébe is beépíteni. A legtöbb hozzátáplálási táblázatban a 6 hónapos babáknál szerepel, azonban azt tudnod kell, hogy a céklában – a gyökérzöldségekhez hasonlóan – gyakran halmozódik fel nitrát/nitrit, melyet a kisgyermekek emésztőrendszere még nem képes feldolgozni, ezért akár kéküléssel, fulladásos tünetekkel járó mérgezést is okozhat. Ez nem csak a műtrágyázott növényre igaz, hanem akár az otthon termett céklánál is előfordulhat, így érdemes a céklával 10-12 hónapos korig várni. Utána viszont változatosan elkészíthető, remek alapanyag, vagy köret válik belőle.
Ha eljött az ideje a húsfélék bevezetésének (7-8 hónapos kor), akkor érdemes a csirkemellen kívül másféle húsokkal, májjal és hallal is próbálkozni. A normál fejlődéshez emellett zsiradékokra is szükség van, így a készételhez egy-egy kiskanál olívaolajat is adagolhatunk.
Vannak olyan ételek, amelyek 12 hónapos korig semmiképpen nem ajánlottak a kisgyermeknek. Ilyen a só, a cukor, a méz, a fekete tea, a zöld tea, a kecsketej, az egész olajos magvak, a csoki, a chips és a cukorka.
A hozzátápláláshoz mindenképpen kell türelem, hiszen még a jó evő gyermekeknél is előfordul, hogy nem ízlik neki az étel, vagy éppen jön a foga, fáradt, vagy nyűgös. A válogatósabb gyermekeknél pedig előfordul, hogy akár 10-15 alkalom is szükséges, hogy az új ízt/állagot megszokják, elfogadják. Az idő előrehaladtával azonban minden gyerek egyre ügyesebben rág és egyre több ételt hajlandó elfogadni/megkóstolni.
Szerző: Teszkó Szilvia