A folsav kiemelten fontos szerepet játszik a magzati fejlődésben, elengedhetetlen továbbá a sejtek anyagcseréjében és a vérképzésben. Már a babatervezés időszakában érdemes elkezdeni a szedését, a terhesség alatt pedig mindenképpen ügyelni kell a megnövekedett folsav szükséglet fedezésére.
A folsav a B-vitaminok családjának tagja, B9 vitamin néven is ismerjük. A B9 vitaminnak két megjelenési formája van: a folát, mely a természetben előforduló és könnyen hasznosuló B9 vitamint jelenti, illetve a folsav, mely a B9 vitamin szintetikus úton előállított formája. Számos élelmiszer tartalmaz nagyobb mennyiségben folátot (bab, borsó, diófélék, leveles zöldségek), azonban rendszeres fogyasztásuk mellett is szükség lehet folsav pótlásra.
A B9 vitamin felelős a sejtek anyagcserejéért, engergiatermeléséért és az új sejtek létrehozásáért. Segíti a vörösvértestek épségének megőrzését, valamint hozzájárul a vérlemezkék képzéséhez. Várandósság alatti szerepe különösen fontos, hiszen a folsav szükséges a magzati idegrendszer és a gerinc kifejlődéséhez, emellett csökkenti a születési rendellenességek kockázatát. Tekintettel arra, hogy a fogamzásgátlók szedése megnehezíti a folsav felszívódását, a tervezett terhesség előtt 3-4 hónappal érdemes abbahagyni a fogamzásgátló szedését és elkezdeni a folsavpótlást.
A B9 vitamin segít a vérnyomás egészséges szinten tartásában is, mely a terhesség során szintén kiemelten fontos, illetve egyes vesebetegségek kezelésében is szerepet kaphat. Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a B12 vitamint megfelelően hasznosítsa szervezetünk, ezért érdemes kombinált étrend-kiegészítőt választani, mely mindkét vitamint tartalmazza.
Változatos, egészséges étrend esetén egy felnőtt napi folsav bevitele kb. 200 mikrogramm. A babatervezés és a várandósság időszakában ennek a mennyiségnek a kétszerese szükséges, tehát legalább napi 400 mikrogramm, mely általában természetes úton már nem fedezhető, ezért folsav bevitelére van szükség. A terhesség második és harmadik trimeszterében tovább nő a folsav szükséglet, napi 600 mikrogramm az ajánlott mennyiség. A szülés utáni időszak és a szoptatás szintén eléggé megterhelő a kismamák szervezete számára, így ebben az időszakban napi 500 mikrogramm folsav bevitele ajánlott. Serdülőknél szintén fontos a megfelelő mennyiségű folsav bevitel, így ebben az életkorban 400 mikrogramm szedése ajánlott.
Egyoldalú, vagy vitaminszegény táplálkozás esetén akár folsav hiány is kialakulhat, mely levertséget, hajhullást, hasmenést, gyomor- és bélrendszeri panaszokat, de akár fokozott őszülést is okozhat.
A folsav vízben oldódó vitamin, ezért a szervezetünk nem tudja sokáig, nagy mennyiségben elraktározni. Emiatt fontos, hogy folyamatosan pótoljuk a mennyiségét, a feleslegesen bevitt folsav pedig a vizelettel távozik.
A folsav pótlása, amikor erre szükség van, viszonylag könnyen megoldható étrend-kiegészítőkkel és vitamin készítményekkel. A folsav azonban nem csak a kiemelt időszakokban fontos (babatervezés, várandósság), ezért ügyelni kell rá, hogy a táplálkozással elegendő mennyiséget vigyünk be belőle.
Máj
Leveles zöldségek
Spenót
Spárga
Brokkoli
Bab
Gyümölcsök
A B9 vitaminnal bizonyítottan csökkenthető a magzatnál az idegcső záródási rendellenességek előfordulásának valószínűsége és a magzati fejlődési rendellenességek. Éppen ezért a folsav szedését nem szabad félvállról venni, kis odafigyeléssel mindent megtehetünk babánk egészsége érdekében.
Szerző: Bio Egészség