Mérgező szobanövények – Erre is figyelj, ha kisgyermek van a lakásban

Amikor gyermekünk már képes a helyváltoztatásra, a lakás biztonsági szempontból történő felülvizsgálata nagyon fontos. Nem csak a fiókokat érdemes zárral ellátni, a sarokvédőket és a konnektorzárakat feltenni, de a szobanövényeinket is úgy kell elhelyezni, hogy gyermekünk ne férhessen hozzájuk. Még ha nem kifejezetten mérgező növényről beszélünk is, egy nagyobb növény borulása, leesése nem csak ijedelmet, de akár sérülést is okozhat.

Néhány népszerű szobanövény pedig komoly veszélyt is jelenthet a levelében, szárában vagy éppen a talaj alatti gumójában található méreganyaga miatt. Körültekintő elhelyezéssel jelentősen csökkentheted a veszélyeket. Nézzük, mely növényekkel kell nagyon óvatosnak lenni!

A termése mérgező a korallbokornak (Solanum pseudocapsicum). Ez az örökzöld cserje akkor mutat a legjobban, amikor bogyói változatos színekben pompáznak: zöld, sárga és narancsvörös termései mind egyszerre vannak jelen. A koktélparadicsomhoz hasonlító bogyói valóban vonzó látványt nyújtanak, viszont semmiképpen ne hagyjuk gyermekek számára elérhető helyen, mert mérgezők, a szervezetbe kerülve emésztési problémákat, hányást és hasmenést, valamint légzési nehézségeket okozhat.

A növényben lévő tejnedve mérgező a buzogányvirágnak (Dieffenbachia). A növény nagy, élénkzöld, feltűnő foltokkal tarkított levelei nagyon mutatósak, ám levele és szára sérülés esetén olyan anyagot választ ki, amely erősen irritálja a száj nyálkahártyáját, duzzadást, viszketést, sőt légzési zavarokat is okoz. A megduzzadt nyálkahártyák miatt nyelési nehézség és beszédképtelenség is jelentkezhet. A szembe kerülve komoly kötőhártya-gyulladást okoz.

Szintén a tejnedve mérgez a szobafikusznak (Ficus elastica). A szobafikusz ismert és kedvelt, ugyanis különösen jól kiszűri a levegőben lévő ártalmas szennyező anyagokat. A növény vastag, húsos leveleiben valamint a szárában tejnedv található, amely gyantát, kaucsukot, kumarint és különböző proteineket tartalmaz. Elfogyasztás után hányás, hasmenés, erős hasfájás, valamint nagy mennyiség esetén súlyos esetben fulladás léphet fel. A mérgezést követően haladéktalanul adjunk sok vizet és aktív szenet a gyermeknek, majd hívjuk ki az orvost.

A kroton vagy tarka csodacserje (Codiaeum variegatum) színpompás és hosszú, keskeny vagy karéjos levelei miatt igen mérgező szobanövény, ugyanis a kutyatejfélékre jellemzően letört leveléből, hajtásából tejnedv folyik, amely mérgező.

Minden része mérgező például az aszparágusznak (Asparagus densiflorus), mely a páfrányhoz hasonlít, a liliomfélék családjába tartozik. Az aszparágusz apró, fehér virágaiból piros bogyótermés fejlődik, amelyek lenyelve enyhén mérgezőek, hasmenést, hányást és gyomorpanaszokat eredményezhetnek, a növényi nedvek pedig bőrirritációt okozhatnak.

A ciklámen népszerű szobanövény gyönyörű, színes virágai miatt, amit a kisgyerekek is gyakran megcsodálnak. Szerencsére a virág és a szár csak enyhébb tüneteket, hányást és hasmenést okoz. A virág gumója azonban igazi veszélyt rejt. Nagy mennyiségben légzési nehézséget és átmeneti bénulást is okozhat.

Sok háztartásban a mikulásvirág a karácsonyi ünnepi időszak elengedhetetlen kelléke. Mégis óvatosan kell vele bánni, hiszen tejnedve mérgező, így lenyelve hányást és hasmenést okoz, bőrrel érintkezve pedig irritáció jelentkezhet.

Ha minden óvintézkedés ellenére a kisgyermek mégis megkóstolta valamelyik mérgező növényt, azonnal vigyük orvoshoz, vagy hívjunk mentőt. Jobb azonban megelőzni a bajt. Ha növényeinket nem tudjuk olyan helyre telepíteni, ahol csemeténk nem fér hozzá, ajándékozzuk el, vagy költöztessük el egy ismerőshöz vagy családtaghoz néhány évre.

(Visited 1 times, 1 visits today)
Kapcsolódó cikkeink
WordPress Cookie Notice by Real Cookie Banner